Taormina, Castelmola

Kora reggel álmosan ébredünk! Kinek juthatott eszébe, hogy egy kempinget csináljon közvetlenül a vasúti sínek mellé? Jah… Hogy a sín nem zavart senkit?
Így már érthető!

Felejthetetlen ízű croasont, és igazi olasz kapucsinót reggelizünk a kemping éttermének hangulatos teraszán. Asztalunktól rálátni az Etna füstölgő csúcsára. Oda fogunk holnap feltúrázni? Ijesztő számomra ez a gondolat, de mielőtt komolyan belegondolnék, máris úton vagyunk buszunkkal a híres Taormina felé.

Buszunkból csodálatosan kék tengerpart mellett haladunk, kedvem támadna úszni egyet. De ez nem üdülés. Máris hallom vezetőinktől, hogy bár valóban jó lenne egyet úszni, de higgyük el sokkal jobb ilyenkor egy kis hegymászással egybekötött városnézés.  Higgyük? Ok, bár vannak kételyeim. Tehát a tengerparti buszmegállónkból indulunk felfelé a hegyoldalon első megállónkig Taormináig, majd egészen 530m magasságig kapaszkodunk Castelmolába. Nagyon meleg van felhívják figyelmünket, ezért vigyünk sok vizet, de ne sok terhet, majd mivel egy felhő sincs, vigyázzunk nehogy napszúrást kapjunk.
Mi sem egyszerűbb, nem lesz baj.
Meg kell jegyeznünk a vasútállomást, ahol buszunk letesz bennünket, mert bár csoportosan megyünk fel, szabadprogram keretében térünk vissza este 10 órára.

Nem vagyok benne biztos, hogy nem kéne e inkább maradnom fürdeni, amikor utunk első részét a főút szalagkorlátnak simulva tesszük meg. Nemsokára letérünk az útról, majd kanyargó járdákon, ösvényeken haladunk a mediterrán növényzet közt. Hátra-hátra nézve gyönyörű kilátás nyílik a partra, ahogy egyre távolodunk tőle. 2 kilométer után máris szétszakad kicsit a csapat. Egyesek elöl mennek, kettesek kicsit hátul maradnak szerényen, mi meg lemaradva próbáljuk lihegve tartani az iramot reménytelenül.
Egy árnyékos lépcsőnél ösztönösen lepihen a csoport eleje bevárni a többieket.
Pihenő! Király! Jah…
Értem, ránk vártatok. Persze, mehetünk tovább!
Mázli, hogy a lépcső szinte közvetlen Taormina fő utcájára vezet (Corso Umbertó),  ahol végre vízszintesen sétálhatunk. A lépcsővel szemben Jimmy elmondása szerint az egyik legfinomabb fagylaltost találjuk, viszont meggyőződni erről most nincs időnk. 100 évnél is idősebb házak közt sétálunk, majd egy hangulatos téren pihenünk meg. Az elmaradt pihenő után jól jön egy kis szusszanás. Hangulatos… Meglehetősen forró a hangulat, hisz borzalmasan meleg van.

Jimmy elmond nekünk sok okos dolgot, majd kis fotózást követően indulunk megtekinteni a Görög Színházat. Itt gondolom először, hogy talán igaza volt vezetőinknek, és megérte felkutyagolni a hegyoldalon. A színház fantasztikusan van megépítve. A nézők a színpad mögött díszletként a 3340m magas Etna füstölgő kúpját látják. A környezet is csodálatos, de ezt leírni nehéz lenne. A képek magukért beszélnek. Nagy kár, hogy magas volt a páratartalom, és az Etnát a háttérben nem tudtam úgy lefotózni, mint azt a képeslapokon lehet látni.

Egy kis pihenő fák árnyékában jól esik. Míg a csapat ismét összeverbuválódik, megkóstoljuk a mandulafagyit, iszok annyi jeges teát, amennyi csak belém fér. A San Benedetto őszibarackos azóta is a kedvencem, és az íze emlékeztet e csodálatos olasz vulkántúránkra.
Egy köztéri mosdóban próbálok mosakodni, ami ilyenkor jó taktika, hisz a csuklómra és tarkómra csorgatott víz párolgása hatásos légkondit helyettesítő módszer lehet.
Nekem nem folyik… De hogy működik ez? Hm. Kifigyelem.
Jön is az emberem. Bemegy, a víz jön, mosakszik. Kész is.
Bemegyek, a víz nem jön, nem mosakszom. Mi a fene? Csak Olaszoknak?
Laci vagyok némedirő, aggyá má vizet lécci! De semmi.
Jön a következő emberke. Neki folyik. Nem tehetek mást rákérdezek. Persze nem tudunk olaszul.
Mutatom a srácnak, hogy gyere már! Mutatom, hogy a kezem odatartom, de nekem nem jön. Erre elmosolyodik és mutatja: Van ott lent egy pedál. Rálépsz, és jön…
Wooow! „Grásziá”